Elle interjú2017.07.02. 14:23, Viki

Én is köszöntök mindenkit az oldalon! Nagyon boldog vagyok, hogy belevághatok a Troian témába, aki szerintem az egyik legtehetségesebb színésznő, akit eddig láttam, és annak is örülök, hogy Fruzsival közösen fogjuk szerkeszteni a lapot! A gyönyörű Elle fotósorozatot ő már feltöltötte, én pedig itt vagyok, hogy a kedvencünkkel készült interjút közzétegyem!
Először is: hogyan tudtad meg, hogy te játszod Uber A-t?
Troian: Először az ötödik évad elején szóltak. Marlene félrehívott és azt mondta, "Van egy ötletem, de nem tudom, a csatorna megengedi-e nekem..." Aztán leültetett és elmagyarázta ezt az egész befejezést. Azt mondta, "Nem mondhatod el senkinek. Előfordulhat, hogy nem is így lesz." Szóval több mint egy évig ültem rajta. Aztán a hatodik évad végén azt mondta, "Megcsináljuk." Olyan volt, mint amikor a versenyek kezdetén eldördül a startpisztoly.
Milyen volt a beszélgetés, amikor Marlene először mesélt a tervéről?
Troian: A beszélgetés tulajdonképpen egy jelenet forgatásakor zajlott le. A felvételek között járogattam Marlene-hez, hogy még többet halljak erről. Ez volt a meseidő Marlene-nel! Azt akartam, hogy mindent mondjon el nekem. Két óra kellett, hogy átvegyük az egészet. Annyi mindent kellett elmesélnie. Még Mary Drake-ről sem tudtam, még nem igazán vezettük fel a karakter történetét. Szóval nem tudtam Spencer örökbefogadásáról sem. Sok mondanivalója volt.
Szóval abban a pillanatban úgy tűnt, ez a terv teljesen kialakult a fejében?
Troian: Igen. Eredetileg a sorozat csak öt évig tartott volna. Szóval azt akarta, hogy Charlotte lelepleződjön, mint A, aztán ennyi. De a negyedik évad körül a csatorna felkereste és jelezték, hogy nagyon szeretnék a hetedik szezonig húzni a szériát. Ekkor kellett elkezdenie létrehozni ezt a teljesen új világot egy új, legvégső gonosszal. Mire engem beavatott, ő már legalább egy éve ezen gondolkozott és tényleg kidolgozta. A következő két évben fel kellett építenünk.
Közben Marlene ejtett el morzsákat a történetre vonatkozóan?
Troian: Nem, szerintem így váratlanabb volt. Spencer egész szála, az, hogy a Radley-be ment és otthon érezte magát, hogy köteléket érzett a helyhez, olyan érzés volt, mintha múltja lenne ott. Talán véletlen volt, vagy talán ez segített Marlene-nek, hogy eljusson eddig az ötletig, de Spencer történetének azon részei tökéletesen illeszkednek ahhoz a tényhez, hogy Spencer valójában a Radley-ben született, hogy ő az épület múltjának a része.
Hogy tartottad Uber A személyazonosságát ilyen sokáig titokban?
Troian: Nagyon kemény volt. De régóta kérdezgettek az emberek, hogy "Kicsoda A.D.?", én meg azt mondtam, "Én vagyok az!" És mindenki csak nevetett. Egész jó érzés, ha van egy olyan titkod, amit csak kevés ember tud - csak én, Marlene és egy maroknyi ember ezen a ponton -. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen elrejtheted.
Imagista fotósorozat2017.07.02. 13:08, Fruzsi
Elle fotósorozat2017.07.01. 17:06, Fruzsi
Nyitás2017.07.01. 14:04, Fruzsi

Köszöntünk mindenkit a troianbellisario.gportal.hu-n, ami legutóbb 2014-ben várta a látogatókat. Troian mindig is nagy kedvencem volt, és sokszor eszembe jutott, hogy talán nyitni kéne róla egy lapot, de ezt elhesegettem. Végül a PLL fináléja hozta meg a döntést, illetve az, hogy Viki is nyitni szeretett volna a színésznőről. Mivel nekem itt volt ez a lap, amin még tartalom is van, így felajánlottam neki, hogy nyissunk együtt ezen a címen, ő pedig belement, így a mai naptól kezdve közösen vezetjük a troianbellisario.gp-t.Mint említettem a lapon volt már tartalom, ezek most is elérhetőek, de a későbbiek folyamán bővülni fognak, illetve lesznek olyanok is amik átírásra kerülnek. Reméljük szeretni fogjátok a lapot, és ez által még többen megszeretitek a csodálatos színésznőt.
|